Szétkapcsolódott gyermekek

A leggyakrabban viselkedési, szociális vagy tanulási problémának tartott gyermekkori neurológiai működési zavarok száma olyan mértékben növekszik, hogy a CDC (Centers for Disease Control and Prevention – Az Amerikai Népegészségügyi Központ) „magasfokú egészégügyi fenyegetéssé” nyilvánította a jelenséget. És ez még enyhe kifejezés. A CDC szerint négy vagy öt most születő gyermek közül egyet nyolcéves kora előtt valamilyen viselkedési vagy tanulási zavarral fognak diagnosztizálni. Úgy vélem, hogy e rendellenességek ilyen ijesztő mértékű elterjedése a legkomolyabb fenyegetés a gyermekek egészségére és jólétére az országunk történetében, és a növekedés járványszerű léptékű. Mi lehet jellemző a Szétkapcsolódott gyermekekre?

Gondoljuk át kik tartozhatnak a Szétkapcsolódott gyermekek körébe:

Az autizmust tizenöt éve még ritka betegségnek tekintették, ma azonban már egyáltalán nem számít annak. Minden 68 gyermekből egyet érint, ami 29%-os emelkedés a két évvel ezelőtti 88/1 arányhoz viszonyítva (2007-ben az országos arány 150/1 volt), köztük négyszer annyi fiút, mint lányt. Az Egyesült Államokban minden 42 most születő fiúgyermek közül egyet hároméves kora előtt autizmussal fognak diagnosztizálni. A lányoknál ez az arány 189/1. Egy 16 éven át tartó tanulmány szerint, az autizmussal diagnosztizált férfiak száma megnégyszereződött, míg a nőké meghétszereződött az elmúlt 15 évben.

Az ADHD tízszer gyakoribb ma, mint egy generációval ezelőtt, és a növekedés várható mértéke 15-20% évente. Az ADHD-s gyermekek 30%-át a működési zavar a felnőttkorba is „elkíséri”, amikor is nagy valószínűséggel további pszichiátriai zavarok is jelentkeznek majd náluk.

Az iskoláskorú gyermekek 15-20%-ának (vagyis 5-ből egy gyermeknek) van valamilyen nyelv-alapú tanulási zavara, melyek közül a diszlexia a leggyakoribb. A negyedik osztályos tanulók esetében 38%-ra teszik azok arányát, akiknek az „alapszintűnél alacsonyabb” olvasási képességeik vannak. További 7% rendkívül nehezen boldogul a matematikával. Ez a jelenség nevet is kapott: diszkalkulia, és neurológiai rendellenességnek minősül.

Az egyéb működési zavarok száma is ugyanilyen mértékben növekszik. „A jelentett autizmus diagnózisok számának közelmúltbeli növekedése vélhetően nem számít egyedülállónak a gyerekkori neuropszichiátriai rendellenességek körében, és egy szélesebb körű epidemiológiai jelenség része lehet” – írták dán kutatók már 2007-ben egy tanulmányban, amely a Tourette-szindrómára, az oppozíciós zavarra (ODD) és az ADHD-ra fókuszált.

Az ADHD elleni gyógyszerek a leggyakrabban felírt készítmények a gyermekek számára. Az orvosok az Egyesült Államokban több ADHD elleni gyógyszert írnak fel, mint a világ többi részén együttvéve. Ezek a gyógyszerek mára annyira mindennaposnak számítanak, hogy akár már hároméves gyermekek számára is felírják őket. Csak Ritalinra évente körülbelül 20 millió recept kerül kiállításra, és ez még óvatos becslésnek számít. A CDC szerint az ADHD-s gyermekek csaknem 70%-a gyógyszeres kezelés alatt áll, pedig ezeknek a készítményeknek komoly mellékhatásai vannak, és a fejlődésben lévő elmére gyakorolt hosszútávú következményeik sem ismertek még. Emellett, egy kifejezetten az ADHD elleni gyógyszerekre fókuszáló tanulmány arra jutott, hogy a tanulási teljesítményben hosszútávon semmilyen javulást nem eredményeznek.

Napjainkban egy gyermek kétszer akkora eséllyel kap kezelést mentális egészségügyi probléma miatt, mint 15 évvel ezelőtt volt. A leggyakoribb problémák, amivel a gyermekeket orvoshoz viszik, viselkedési, szorongási, hangulati és fejlődési zavarok.

A mai gyerekek körülbelül napi hét és fél órát töltenek okostelefonok és tabletek bámulásával. Egyes tanulmányok pedig arra is rámutatnak, hogy azalatt, amíg ezekkel a kütyükkel játszanak, az információfeldolgozás nem az egészséges módon zajlik az agyukban. Ma már teljesen megszokott egy kétéves vagy még fiatalabb gyermek kezében okostelefont vagy iPad-et látni, kvázi helyettes bébiszitterként. És bár a szülők ösztönösen tudják, hogy ez nem helyes, mégis a tömeget követve, gyakran biztosítanak hozzáférést gyermekeiknek az ilyen eszközökhöz.

Ezek a statisztikák finoman szólva is megdöbbentők.

Mi folyik itt? Vagy még pontosabban: mi történik rosszul?

Nos, igazság szerint több dolog is ide vehető:

Az az igencsak elterjedt, de hibás nézet, mely szerint az autizmus, Asperger-szindróma, ADHD, diszlexia és egyéb gyermekkori neurológiai rendelleneségek mind különálló problémák, amelyeknek nincs elismert vagy megmagyarázható közös gyökere (kivéve talán azt, hogy sok gyermeknél genetikai hajlam ezek okozója).
A szintén sokak által elfogadott, de ugyancsak hibás álláspont, mely szerint ezek a zavarok nem gyógyíthatók.
A pszichiátriai gyógyszerek széleskörű alkalmazása gyermekeken, amelyek elfedik ugyan a tüneteket, de nem képesek kezelni a problémákat – pedig azok igenis helyrehozhatók.
A jószándékú tanárok és más szakemberek, akik az oktatás irányából közelítik meg a problémát. Ezzel ugyanis valójában csak rontanak a helyzeten, és így akaratukon kívül akár hozzá is járulhatnak a statisztikák elszállásához.

Egy viselkedési, szociális és/vagy tanulási zavarral küzdő gyermek szülei számára a diagnózis lesújtó lehet. Legtöbbször a szülőknek azt mondják, hogy nem lehet tudni, mi okozza a gyermekük problémáját, az valószínűleg genetikai eredetű. Ettől persze a szülők még rosszabbul érzik magukat. A végső „ütést” pedig a prognózis jelenti számukra: a rendellenesség gyógyíthatatlan. Azt is elmondják nekik, hogy egyes esetekben a tünetek az évek során enyhülhetnek, de akár súlyosbodhatnak is. Illetve a legtöbb, ami tehető, az a betegség pszichiátriai gyógyszerekkel történő kordában tartása, melyekről később megtudják majd, hogy rengeteg olyan mellékhatásuk van, amelyek hosszútávú következményei még ma is ismeretlenek.

Pedig a pszichiátriai gyógyszerek nem gyógyítják meg a rendellenességet, pusztán a tüneteket fedik el. Így hát a szülőknek azt tanácsolják, hogy beszéljenek az iskolával, a gyermek tanáraival. Vigyék el őt egy pszichológushoz. Legyenek velük szeretetteljesek, megértők és türelmesek. A probléma féken tartása érdekében sajátítsák el a coping technikákat, hiszen (ahogy arra figyelmeztetik őket), a neuro-viselkedési és neuro-tanulási működési zavarok javulhatnak, de el soha nem tűnnek.

Szétkapcsolódott gyermekek nehézségeinek megoldása

Én azonban azt mondhatom, hogy de igenis eltűnhetnek. És el is tűnnek, és ezt a többezer gyermekről készült dokumentációk is bizonyítják. A megoldás neve Agyi Egyensúly Program (Brain Balance Program), egy forradalmi, nem gyógyászati megközelítés, amely hatásosan korrigálja annak a problémának a kiváltó okát, amely közös az egymással látszólag össze nem függő gyermekkori neurológiai működési zavarokban.

ÚJ FELFEDEZÉS AZ AGYTUDOMÁNYBAN:

Funkcionális Szétkapcsolódási Szindróma

Azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag az összes olyan rendellenesség, amely hátrányosan befolyásolja a viselkedést és a tanulást, egyetlen problémára vezethető vissza: az elektromos aktivitás egyensúlytalanságára az agy különböző területei, és különösen a jobb és bal agyfélteke között; a neve pedig: Funkcionális Szétkapcsolódási Szindróma (Functional Disconnection Syndrome – FDS), azaz a szétkapcsolódott gyermekek jellemzője az FDS.

Ha elég mélyre ásunk, arra juthatunk, hogy a Szétkapcsolódott gyermekeknél számos azonos tünet mutatható ki. Nem véletlenül. Ezek mind az FDS jelei, és csak az egyensúlytalanság mértékében, és abban különböznek egymástól, hogy az agy melyik oldalát érintik.

A szétkapcsolódási szindróma koncepciója valójában a 19. század végére nyúlik vissza, amikor a tudósok rájöttek, hogy egyes neurológiai rendellenességek oka a két agyfélteke közötti kommunikáció hibája, és nem pedig az agy egy bizonyos területét ért sérülés. Felismerték, hogy az egyensúlytalanság specifikus tüneteket okozott, olyanokat, mint amilyeneket ma is láthatunk. Számomra mindez azt jelentette, hogy ha az agy nem sérült, akkor a szétkapcsolódás megszüntethető.

A Szétkapcsolódott gyermekek esetében az agy megfelelő működéséhez az kell, hogy a két agyféltekében zajló aktivitások között harmónia legyen, akár egy zenekarnál. Ha egy bizonyos funkció nem tudja „tartani a ritmust”, az egész agyfélteke „hamissá válhat”, ezért a másik oldal megpróbálja elhallgattatni őt. Ez olyan mértékű diszharmóniát okozhat, amely miatt a két oldal többé nem lesz képes megfelelően megosztani és összehangolni az információt, és az agy funkcionálisan szétkapcsolódik…